Kolumbia szélerőművei: ígéretek és kihívások az őslakosok számára

Amikor José Luis Iguarán kilép az otthonából La Guajirában, Kolumbia északi részén, egy tíz impozáns szélturbina sorával találkozik, amelyek a kaktuszokkal borított tájon nyúlnak el a Karib-tenger felé. Az őslakos Wayuu népcsoport tagjaként, aki évszázadok óta él ebben a száraz félszigeti régióban, Iguarán életének részét képezi a kecskék legeltetése, a földművelés, a sóbányászat és a halászat. La Guajira a világ egyik legnagyobb szélenergia potenciáljával rendelkezik, ezért nem meglepő, hogy Kolumbia energiaátállásának középpontjává vált, amely célja a fosszilis tüzelőanyagok használatának csökkentése és a megújuló energiaforrások kiaknázása. Azonban ez a zöld ambíció nem mentes a helyiek ellenállásától és elgondolkodásától, akiknek területe mélyen összefonódik a kultúrájukkal, hagyományaikkal és a természettel való szoros kapcsolattal.

Iguarán megosztja, hogy „felébredsz, és hirtelen már nem látod a fákat. Ehelyett csak a turbinák látványa és zaja fogad.” Közössége most megosztja földjét a Guajira 1-gyel, Kolumbia két működő szélerőművének egyikével. Jelenleg további tizenöt szélerőmű építése zajlik La Guajirában, és tervek vannak még több építésére is. „Éjszaka a turbinák zaja megzavarja az álmainkat. Számunkra az álmok szentek” – fűzi hozzá Iguarán. A Wayuu nép, amely körülbelül 380 000 főt számlál Kolumbiában, különleges hagyományokkal és hitrendszerrel bír. Számukra az álmok a szellemi világ hidat képezik, amelyen keresztül üzeneteket kapnak őseiktől, amelyeket a család belső körében értelmeznek. A kulturális zökkenők ellenére Iguarán úgy véli, hogy közössége nyert a Guajira 1 által, mivel az Isagen, a szélerőmű fejlesztéséért felelős kolumbiai cég, lehetővé tette számukra a tiszta ivóvízhez való hozzáférést, jobb utakat és robusztus téglaházakat, amelyek helyettesítették a korábbi agyag- és kaktuszházakat.

Az Isagen, amely a kanadai Brookfield tulajdonában áll, évente díjat fizet három helyi közösségnek a szélerőmű működése érdekében, valamint az éves villamosenergia-bevételek egy százalékát, és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló projektekből származó bevételek húsz százalékát. Ezeket a szén-dioxid-kibocsátás kompenzálására törekvő cégek vásárolják meg. Iguarán úgy véli, hogy az ilyen energiatípusú projektek segíthetnek a legszegényebb kolumbiai régió, La Guajira fejlődésében. Azonban nem mindenki osztja az ő lelkesedését. Aaron Laguna, a Wayuu halász, aki a Cabo de la Vela tengerparti faluban él, elmondja, hogy a szélerőművek tiszta energiát termelnek, de megosztottságot okoznak a Wayuu közösségek között. Jelenleg a közössége a közelben építendő szélerőművel kapcsolatban folytat konzultációkat. Laguna tapasztalata szerint más projekteket érintő panaszok közé tartozik az átláthatóság hiánya, a gyenge kompenzáció, a kulturális normák tiszteletben tartásának elmulasztása és a korrupció.

Ezek a problémák konfliktusokhoz vezettek az energiacégekkel, és még a Wayuu közösségek között is feszültséget okoztak. Egyesek ellenzik a projekteket, míg mások úgy érzik, hogy kizárták őket a tárgyalásokból, amelyek potenciális előnyöket hozhatnának számukra. Joanna Barney, az Indepaz kolumbiai agytröszt környezetvédelmi, energia- és közösségi igazgatója rámutat, hogy sokan tévesen feltételezik, hogy ha egy projekt zöld, akkor automatikusan jó is. Rámutat arra is, hogy Kolumbiában nincs megfelelő jogi keret az környezeti hatások megfelelő értékelésére, és a társadalmi hatások mérhetetlenek.

2024 decemberében a spanyol EDP Renováveis leállította két szélerőmű tervezett építését La Guajirában, mondván, hogy a projektek már nem gazdaságilag életképesek. Az egyik ok az volt, hogy a helyi őslakos közösségek száma, akik azt állították, hogy érintettek lesznek, 56-ról 113-ra nőtt. Az EDP döntését követően májusban az olasz Enel multinacionális cég is kivonult egy másik tervezett szélerőműből a régióban, arra hivatkozva, hogy a „folyamatos tiltakozások” miatt több mint fél évig nem tudtak építkezni. A Guajira 1-et is sújtották a helyiek által tartott útlezárások, amelyek a hallgatásba burkolózás ellen használt hagyományos tiltakozási formák. Az Indepaz agytröszt dokumentálta az energiacégek alkalmazottai ellen elkövetett támadások eseteit is, beleértve a fegyveres rablásokat és emberrablásokat.

Ezeken kívül néhány területen helyi közösségek közötti erőszakos összecsapásokat is találtak, amelyek a szomszédos szélerőművek miatt alakultak ki. „Mi ezt a ‘szélháborúknak’ nevezzük” – mondja Barney. Wieldler Guerra kolumbiai antropológus szerint a Wayuu és a szélerőmű cégek között világos ellentét feszül. „Két világ beszél egymással, de nem tudták megérteni egymást” – fogalmaz. Ez a szakadék a szél, a projekt középpontjában álló elem felfogásában is megnyilvánul. A Wayuu számára a szelek emberek, nem csupán a szél. A Wayuu kultúrában nyolc különböző szél létezik, amelyek mitológiai és ősrégi lények, sajátos temperamentummal, amelyek formálják a környezetüket, és amelyeket tiszteletben kell tartani. Ezzel szemben a cégek és a kolumbiai kormány a szelet egy olyan erőforrásként látja, amelyet ki kell aknázni a környezeti fejlődés, a nyereség és az ország energiaigényeinek kielégítése érdekében.

Bár Kolumbia viszonylag tiszta belső villamosenergia-mátrixszal rendelkezik, amelynek közel kétharmada hidroelektromos energiából származik, a ország továbbra is sebezhető az alacsony vízszint miatt, ami energiahiány kockázatát jelenti. Jelenleg a szélenergia csak 0,1%-át teszi ki az energiamixnek. Az energiacégek számára, amelyek a régióba fektetnek be, a helyi lakossággal való konfliktusok kockázata aggasztó kilátás. Az AES Colombia, az ország legnagyobb szélerőmű-klaszterének fejlesztését végző cég hat szélerőművet tervez. A cég hangsúlyozza, hogy nyitott párbeszédet folytat a közösségekkel, tisztességes kompenzációt kínál, és biztosítja a tiszta ivóvízhez való hozzáférést, valamint a szén-dioxid-kibocsátás

Forrás: https://www.bbc.com/news/articles/ckg2ekjjgldo